Trianon a pszichoszomatika szemével

Amit 100 éve Trianonban a magyarság ellen elkövettek, az bűn.
Irracionális, indokolatlan  bűn egy nemzet és védhetetlen bűn az emberiesség ellen.

A gaztett történelmi és társadalmi vetületével és következményeivel sokan, nálam avatottabbak foglalkoztak és foglalkoznak.

Engedd meg, hogy egy egészen másfajta megközelítésből, a pszicho-szomatikus szemlélet segítségével mutassam be a kérdést.

Ehhez tegyünk egy analógiás ugrást, és képzeljünk egy embert a nemzet helyébe.
Ha egy embert ér egy ilyen mérvű igazságtalan, nyugodtan mondhatjuk gonosz támadás, és „100 éve” egy baleset maradványtüneteivel él, akkor

a pszichoszomatikus gondolkodás arra szólítja fel, hogy vizsgálja meg:

1. Az ő részéről milyen oka és 
2. Az ő számára milyen célja van a támadásnak és a maradványtünetnek.
Előbbi a felelősségvállalásról, utóbbi a fejlődésről szól.

A felelősségvállalás annak felismerése, hogy semmiben sem vagyok kizárólag áldozat.

Közöm van ahhoz, ami velem történik. Ez közelebb visz a betegség kialakulásának belső okaihoz, és egyúttal elvezet a fejlődés kapujához is. A felelősség és a lehetőség ugyanis sziámi ikrek.

Csak az élhet a Sors által nyújtott lehetőséggel, aki vállalja saját felelősségét a Sorsában.

Ha ezt megteszi a beteg, kinyílik a gyógyulás (fejlődés) kapuja. Ha nem, akkor maradhat önsajnálatban, a Sors és mások átkozásában, azaz a tehetetlen gyermek szerepében. 

A felelősség felnőtt módra történő vállalása az önvizsgálat belső kötelességét jelenti. 

Bármit is találjunk magunkban, a dolgunk a bűntudat cipelése helyett a valódi, szívből jövő megbánás. Ezután lesz érdemes a második kérdést is feltennünk, és a helyzetben lévő célt keresnünk.

A cél a hétköznapi gondolkodásunknál magasabb (magasztosabb) értelem számára látható.

Ezért egyrészt befelé kell fordulnunk, el kell csendesednünk, másrészt akár külső segítséget is igénybe véve eljutnunk oda, ahonnét kívülről és lehetőleg felülről láthatjuk magunkat. Hiába van egy önképünk, fontos az is, hogy mások milyennek látnak minket, és még fontosabb, hogy milyennek látszunk a Magasból.

Trianon sebe, és az abból fakadó krónikus betegség a pszichoszomatika üzenetét értve gyógyítható meg.

Az üzenet pedig így szól: „Tedd azt önként, amire a tünet kényszerít.” A Trianon nevű tünet a szétszakadásról szól és arra kényszerít: Fogjunk össze, máskülönben elbukunk.

Ismerjük el, hogy eltelt száz év, és azóta sem vagyunk Egész-ségesek.

Magyar magyar torkának ugrik szinte nap mint nap mindenféle apróság miatt. Ennek véget kell vetnünk. Nem gyógyíthatjuk a kívülről ránk kényszerített szakadást önként választott további szakadásokkal. Ezt egyetlen józan sebész és beteg sem tartaná épeszű megoldásnak.

Találjuk meg végre a józan eszünket és a tiszta szívünket!

Az a csodálatos, hogy bennünk, magyarokban mindkettő túlteng. Gondolj a zseniális tudósainkra, a nagy művészeinkre, a legendás vendégszeretetünkre, a rajongásra való képességünkre. És gondolj a lenyűgözően egyedi, szimbolikus és analógiás alapokon nyugvó, pszichoszomatikus magyar nyelvünkre.

A betegség az Egész-ség hiánya. Az Egységből kiszakadó erőtlenség állapota, amelynek tudatos vállalásával megtalálhatjuk az elveszett erőnket.

A mi erőnk a Szeretetben rejlik. Küzdjünk hát egymásért és ne egymás ellen, mert akkor azok, akik az egymás elleni harcra alapozzák a létüket, mindig legyőznek majd a rutinjukkal. Azokat pedig, akik arra buzdítanak, hogy egymás ellen harcoljunk, ne bántsuk, csak messziről kerüljük.

Nekünk nem erősködnünk kell, hanem a belső erőnket megtalálnunk.

Nem arcoskodnunk kell, hanem a saját arcunkat megtalálnunk.
Terapeutaként tudom, hogy hiába egészséges valaki pszichológiai és pszichiátriai szemmel nézve, mindaddig boldogtalan marad, amíg nem találja meg azt, miért van itt a Földön. Ez éppúgy igaz egy emberre, mint egy nemzetre nézve.

Lehetünk mi, magyarok nagyok. De nem az üzleti életben vagy a harcban. Nem ezért vagyunk itt.

Legyünk nagyok Szellemben és Lélekben, és sokkal-sokkal messzebb juthatunk, mint amit az ezeréves határok kijelölnek. Ez a dolgunk a világban. Ez nehéz, de felemelő feladat. Merjük kimondani: Küldetés.

A küldetés teljesítéséhez azonban nem elég a küldetéstudat.

Sőt, az inkább veszélyes. Te Jó Ég, a küldetéstudatos őrültek hány millió halottat hagytak maguk után csak a XX. században! Nem, küldetéstudat helyett bátorság és alázat az, amire szükségünk van. Álljunk hát bele a Sorsunkba, és ne siránkozzunk Trianon miatt, hanem vegyük észre, amire tanított:

Feladatunk a széthúzás helyett az Összefogás.

Csak így tudunk a Szellem erejével Tanítani és a Lélek tisztaságával gyógyítani.
Ezt azonban belül, magunkon kell kezdenünk.
Utána jöhet csak minden és mindenki más.
Különben nem vár ránk más, csak (ön)pusztítás.

Isten, áldd meg a magyart!

(A szerző fotója)