Hírlevél feliratkozás

A szimbólumok hatalma és a Szeretet

(Sors és önismeret – 4. rész)

A feltétel nélküli Szeretet nem érzelem, hanem egy magas tudatossági szint tükröződése. Nincs benne igen-nem, nem bomlik szét jó és rossz kettősére, hanem Egységesen terjed, árad ki belőled. Amikor felszabadult, boldog, elégedett vagy, megélheted. Ezekben a pillanatokban vagy Önmagad.

Az Egység pillanatai

Az Egység pillanataiban (egy tóparti napfelkeltét szemlélve, egy szeretkezés utáni csendben, meditáció vagy lelki gyakorlat során, egy katartikus film- vagy zenei élmény hatásának átadva magunkat, vagy éppen a csillagos ég alatt tücsökcirpelést hallgatva) mindannyian az „Otthon vagyunk” állapotát tapasztaljuk meg. A Feltétel nélküliség állapotában a gondolatok csendesek, cselekvésre nincs késztetésünk, érzelmi hullámzásaink kisimulnak, testünk nyugodt és békés.

A hétköznapokban ennek éppen az ellenkezőjét tapasztaljuk meg.

Bár ezt az állapotot a Boldogság érzése kíséri, többnyire mégis hamar elhagyjuk otthonunkat. A mindennapok sürgés-forgásában agyunk pörög, érzelmeink hullámoznak, ide-oda rohanunk, és testünket nem egyszer sanyargatjuk fizikai terheléssel vagy éppen a számítógép előtt görnyedten ülve. Otthonunkból való száműzetésünkért saját, önismeretünk négyesfogatát hajtó személyiségünk a felelős. Saját egónk akadályoz, tart távol a boldogságtól és a feltétel nélküliségtől.

Önismereti munkánk célja a Szeretet előtt tornyosuló akadályok lebontása.

Ezek az akadályok tehát bennünk vannak. A Sors csupán megmutatja, tükrözi ezeket, és ezzel felszólít minket a változásra. A Sors, a Karma valójában ajándékot ad ezzel: a hazaút lehetőségével ajándékoz meg. Előző bejegyzésünkből kiderült, hogy az akadályok sokszor énünk sötét, józan ésszel elérhetetlen és mások által sem látott területein vannak, így nincs más hátra, mint olyan módszereket keresni, amelyek által hozzáférhetünk ezekhez. A jó hír az, hogy ezek a módszerek a rendelkezésünkre állnak, csupán használnunk kell őket!

 A szimbólumok hatalma

Sötétben lapuló, leszakadt én-részeinkkel legkönnyebben belső képeink útján vehetjük fel a kapcsolatot. A tudattalan, a racionális ego, a „józan ész” háttérbe vonulását kihasználva minden éjjel üzen álmainkon keresztül. Ha nem is emlékszel álmaidra, ez a folyamat akkor is zajlik benned, és az önismereti munka egy pillanatában (mindenkinél máskor) felbukkannak majd a róluk szóló emlékek. A szimbólumokkal végzett munka (Mandala-készítés, saját archetípus-mintáink, belső istenképeink tudatos feldolgozása) mind-mind nyitják önismereted éned mélyebb rétegei felé vezető útjának kapuját.

Az analógiás rendszerek

Az analógiák a szimbólumokhoz hasonló elven működnek, azonban nem olyan könnyen érthetők, mint sokszor az álomképek. A jelentést magad nem könnyen bogozod ki, mégis használhatod ezeket a rendszereket. Az asztrológia és numerológia többnyire tudós művelői által évezredek során összegyűjtött tapasztalati tudás ugyanis hozzáférhető a számunkra. Ha mindezt a tudást összekapcsoljuk a személyiségről szóló nyugati pszichológia tudományának ismereteivel és a Tudat keleti filozófiájával, lehetőség nyílik egy egységes rendszer megalkotására, amely a spiritualitásra és pszichológiára nem úgy tekint, mint egymás ellenségeire: Nem két külön világként, hanem az Egységes Valóság különböző nézőpontjaiként kezeli azokat.

A TÉT-rendszer a Sors és önismeret egységét kínálja

E nézőpontok összekapcsolására jött létre a TÉT önismereti és tanácsadó rendszer, amely mindannyiunk számára lehetővé teszi a Sors által kijelölt út felismerését, de figyelembe veszi az önismereti folyamat saját tempóját és a psziché természetéből fakadó akadályokat is. A TÉT-rendszer nem kijelöli, hanem felfedi az előtted álló út irányát és a fő megoldandó feladatokat. Minél jobban megbarátkozol vele, annál közelebb kerülsz majd legfontosabb, éned mélyén megbúvó vágyaiddal. Nem a felszín folyton szenvedést okozó vágyaival, hanem valódi, mély Önmagad kiteljesítését szolgáló vágyaiddal. Általuk a Sorssal szövetségben bontakozik ki mindaz, amiért itt vagy.

A bejegyzés-sorozat ötödik, befejező részében arról lesz szó, mit tehetsz akkor, ha az önismereti munka a Sorsfeladatok felismerése ellenére egyszer csak megakad.

Dr. Hoffmann Gergely írása.

A TÉT önismereti és tanácsadó rendszer a Sors által kijelölt utad tárja fel előtted.  Ezen a tréningen nem csak ezt ismered meg, de olyan önismereti eszközöket is kapsz, amelyekkel sikerre viheted személyes küldetésedet. TÉT. Ezért vagy itt.

Ha másoknak is segítenél, rendszerbe foglalnád tudásod, vagy bővítenéd segítői eszköztáradat ezzel a gyakorlatias, hatékony módszerrel, jelentkezz 2×1 éves Tanácsadó-képzésünkre!

Ha spirituális szemléletű, de valódi, pszichológiai alapokon nyugvó önismereti munkát szeretnél végezni, Önismereti saját élmény oktatóink itt tudnak segíteni ebben.

A Cikksorozat további részei:

1. Honnan ismerhető fel a messziről jött ember?

2. Az önismeret négyesfogata

3. Nézz be lelked ablakán!

4. A szimbólumok hatalma és a Szeretet

 

Tetszett a bejegyzés? oszd meg másokkal is!

Blog ajánló

Hírlevél feiratkozás

Minden jog fenntartva! All rights reserved!
© Dr. Hoffmann Gergely
TÉT® HUMANDOK Oktató- és Egészségközpont – TESSÉK! Közhasznú Egyesület