A szellemi mérgezés megelőzése és gyógyítása
(Szellemi méregtelenítés és spirituális prevenció 2. rész)
A szellemi méregtelenítés legalább olyan fontos a spiritualitás útját járó ember számára, mint a testi. A böjtölés és testgyakorlás mellett ezért erre is komoly figyelmet érdemes fordítanunk.
A mérgezés hat stádiuma
Előző bejegyzésünkben megvizsgáltuk a szellemi mérgezés hat stádiumát. Először ezeket ismételjük át címszavakban:
- A mérgezés lehetősége: Ez az, amivel körbe veszed magad!
- A méreghez való kapcsolódás; amikor a szennyezés mértéke átlépi az ingerküszöbödet.
- Heveny mérgezés , amikor a méreg kibillent a lelki egyensúlyodból.
- Idült mérgezés, lassú pusztulás. Ekkor e méreg lassan felemészti spirituális gondolkodásod erejét. Bármikor bekövetkezhet az
- Összeomlás, amely során a méreg teljesen átveszi az irányítást a tudatod, gondolkodásod és érzelmeid felett, és lassan eljutsz a
- Végstádiumig, életerőd elvesztéséig, ahol már nem az vagy, aki valójában. Spirituális utad keserű csalódottságba fordul. Győztek a mérgek.
Gyógyulás és megelőzés: A spirituális prevenció lehetőségei
Minden fázisban a tudatosság emelkedése segít – különféle módokon. Nézzük, milyen lehetőségeid vannak az egyes fázisokban:
- Előzd meg: Életmód
A leginkább „költséghatékony” módszer természetesen e területen is a megelőzés. Tartsd távol magad azoktól a mérgező anyagoktól, amelyeket tudatos figyelemmel el tudsz kerülni! A böjtölés része a világ zajától való elvonulás, ami igen bölcs dolog. mert bár „nem enni” vagy hétköznapi dolgokon nem gondolkodni elméletileg bárhol lehetséges, a gyakorlat azt mutatja, hogy ez mégsem ilyen egyszerű. Ésszerű tehát távol tartanod magad a mentális mérgektől, és ezt a hétköznapokban is gyakorolhatod a TV kikapcsolásával, pozitív emberek, jó társaság keresésével, hosszabb távon pedig azzal, hogy saját életutadat járod. Ennek felismerésében segít a Tudatosság, s így lesz a prevenció „spirituális” természetű. Ekkor már nem küzdesz a mérgek ellen, hanem elkerülöd vagy mértékkel használod azokat, ahogy az amúgy éltető vízből sem iszol meg egyszerre 5 liternyi halálos adagot.
- Kontrollálj: Önreflexió
Egyedül az ember számára adatott meg a személyiségfejlődés során a kamaszkorban megjelenő képesség, a saját gondolkodás megfigyelésének, a gondolkodásról való gondolkodásnak a lehetősége. A rálátás az „én” aktuális nézőpontja fölé emeli a Tudatot, amely így képes a személyt kívülről, objektíven szemlélni. A mentális méreggel való kapcsolatba lépés során a tudatos önreflexió segíthet megakadályozni a mérgezéses állapot kialakulását.
- Vedd át a kezdeményezést: Ellenmérgek és egészséges agresszió
A 2-3. fázisban igen hatékonyak az „ellenmérgek”. Hozd magad olyan helyzetbe, amely pozitív érzelmek megjelenését eredményezi. Itt a humor és a mozgás kézenfekvő segítség, hiszen egy vicces youtube-video, Rejtő-könyv vagy a sétához szükséges láb mindig kéznél van.
Vizsgáld meg, miért kerülhettél az akut mérgezés állapotába. Vélhetően túlságosan nyitott, befogadó voltál a mentális szennyezésre, s azonosultál egy negatív érzelmi mintával. Zárkózz be, húzd meg a határaidat, használd az egészséges agressziót. Ez az asszertivitás. Jogod van a méregtelenítéshez!
- Adj időt a feldolgozásra: Regenerálódás
Az első két stádiumban javasolt módszerek itt már nehezen hozzáférhetőek, vagy önmagukban nem elegendőek és nem hozzák meg elég gyorsan a kívánt eredményt. Ahogy a krónikus betegségben szenvedő testnek, úgy a tartósan mérgezett (beteg) pszichének is töltődésre, pihenésre, regenerálódásra – és időre van szüksége. Ennek során használd az ellenmérgeket is!
- Fejlődj: Önismereti munka
A súlyosabb mérgezések esetében vagy az összeomlás fázisában az életmód-tanácsok önmagukban nem elegendők. A negatív mentális impulzusokkal való tartós azonosulás képessége ugyanis személyiséged öröklött vagy tanult hajlama. Amíg ezzel nem nézel szembe, ha ki is gyógyulsz a bajból, az bármikor visszatérhet hozzád, ugyanis védtelen vagy vele szemben. „Ezoterikus” nyelven szólva újra bevonzod majd. Ha szeretnéd úgy átformálni a személyiséged, hogy már ne tudja befogadni ezeket a mérgeket, önismereti, terápiás munkára és segítőre van szükséged..
- Tisztulj meg: Mély átalakulás
Mivel az emberek sokasága inkább marad örökké „mérges”, minthogy szembenézzen önmagával, ennek belátása hatalmas lépés a szellemi megtisztulás rögös, de felemelő útján. De ez az egyetlen lépés, amely valóban értelmet ad spirituális keresésednek. Ez segít újra emlékezned arra, hogy az Egész-séget, a Teljességet végső soron nem valamilyen elképzelt, kivetített Istenképtől, és végképp nem egy fehér köpenyes vagy varázsgömbös gyógyítótól várhatod. Lelki utadat az önismeretre való bátorsággal végigjárva előbb felismered azt, hogy A Végtelen benned van, végül Önmagad válasz Azzá.
Dr. Hoffmann Gergely írása
(Készült a BioTrend magazinban 2014-ben megjelent cikk bővítésével és átdolgozásával)
Ismerd meg a betegségek hátterének Ön-ismereti rendszerét!
Spirituális Egész-ségtan – Dr. Hoffmann Gergely 3 napos online előadássorozata.
Ha leegyszerűsített, egyoldalú magyarázatok helyett Te is rendszerben szeretet szemlélni az életet, és nem elégszel meg a felszínnel, kattints ide a részletekért!
A TÉT-rendszer saját spirituális utad és méregtelenítési lehetőségeid leghatékonyabb módjára tanít meg. Sajátítsd el az öngyógyítás és fejlődés alapjait ezen a programon!