Nincs kapcsolat küldetés nélkül. Ismerd meg a 12 kapcsolati sorsfeladatot!
A sors szándéka szerint minden kapcsolat fejlődik, ha jó irányba halad. Ezt mutatja be a 12 kapcsolati sorsfeladat, amelyet most megismerhetsz. (Ez a Karma és a kapcsolatok bejegyzés-sorozat 3. része. Az első rész minden kapcsolatod közös célját, a második rész azok legfontosabb tanításait mutatta be. )
A kapcsolatok 12 feladata és a polaritás
A kapcsolatok célja a feltétel nélküli Szeretet, amely itt a földön feltételek között gyakorolható. Minden kapcsolatod egy gyakorlási és fejlődési lehetőség, amely a Szeretet és a Tudatosság bővülését szolgálhatja benned – ha Te is úgy akarod. A kapcsolatok 12 sorsfeladata poláris párokban jelenik meg, azaz hat, egymással ellentétes fejlődési út-párat jelent. A számotokra kijelölt irány azt mutatja meg, honnan hová tart a kapcsolat. Ha ezt az utat járjátok, a lehető legtöbbet hozzátok ki belőle, ha az ellentétes irányba haladtok, a lehető legrosszabbat teszitek vele – és egymással.
Harc, együttműködés, megőrzés és átalakítás – az első négy sorsfeladat
Az első feladatpár a személyes akarat és az együttműködés kettőse. Az első esetben akkor fejlődik a kapcsolat, ha bátran vállaljátok az ütközéseket egymással. A másodikban akkor, ha a béke, kompromisszum fontosabb lesz egyéni akaratotok érvényesítésénél. Ahogy látod, ami az egyik kapcsolatban a siker forgatókönyve, a másikban a bukásé, és ez minden sorsfeladat-pár esetében igaz. A második feladatpárban vagy a kapcsolat meglévő értékeinek felismerésére és megőrzésére kell törekednetek, vagy ellenkezőleg, a gyökeres, mély átalakulásra, amely akár az elengedést is jelentheti.
Kételkedés, morál, érzelem és értelem – a második négy sorsfeladat
A harmadik feladatpár egyike a közös alapelvek lefektetésében mutatja a siker útját, a másik pólus az elvek, elképzelések folyamatos átértékelésére tanít. A negyedik feladatpár egyik arca a bensőségesség és a problémás helyzetek érzelmi megoldása felé terel, vagy éppen ellenkezőleg, a racionálisan, olykor kifejezetten hideg fejjel meghozott döntéseket szorgalmazza.
Tisztelet, egyenlőség, precizitás és feloldódás – az utolsó négy sorsfeladat
Az ötödik feladatpár vagy egymás tiszteletét, vagy éppen a játékosságot, testvériességet tűzi ki célotokul. Végül a hatodik esetben egyik oldalról a hétköznapok részleteinek fontosságát kell felismernetek, és apró lépésekkel haladnotok előre, az ellen-oldalon pedig az Élet áramlásával való sodródás, a kontroll-vágy feladása segíti a kapcsolat sorsfeladatának kiteljesítését.
A kapcsolatok minősége
Nem mindegy persze, hogy az újságossal megélt 20 másodperces kapcsolatról, évekig tartó munkatársi viszonyról, párkapcsolatról vagy az életedet meghatározó szülő-gyermek kapcsolatról van szó. Ezek minősége különbözik, de ne feledd, valamennyi kapcsolat célja ugyanaz: Egy percre, egy napra vagy akár évtizedekre felismerd, megéld, gyakorold mindazt, aki vagy: A Tudatosságot és a Szeretetet. Ez az, amely valamennyi kapcsolatodat, a Világegyetem legtávolabbi atomjaihoz és a földi élethez való kapcsolódásodat egyaránt megalkotja, fenntartja és támogatja az idők végezetéig.
Dr. Hoffmann Gergely írása
Ha szeretnéd megérteni és feldolgozni fontos kapcsolataid sorsfeladatatát, a 108 különböző kapcsolati sorsfeladatot bemutató Kapcsolatok TÉT®-jét neked találtuk ki.