Érdemes jönnöd a képzéseinkre,
– ha úgy érzed, megérett az idő az eddig tanultak, a sokfelől begyűjtött információ integrálására, rendszerbe szervezésére és elmélyítésére;
– ha bővítenéd segítői módszereidet egy gyakorlatközpontú, minden segítő munkába kiválóan integrálható rendszerrel;
– ha most hallottad meg benned a segítő pálya hívó szava, vagy már régóta érlelődik benned ez a gondolat;
– ha Te is úgy vélekedsz, hogy a spiritualitás, a pszichológia, a tudományos gondolkodás és a hétköznapok Egysége és nem egymás elleni harca lenne a hasznos.
Több is jellemző rád az alábbiak közül?
– Nyitott szív és gondolkodás
– Spirituális érdeklődés, ugyanannakkor sok csalódás ezen a téren
– Értelem és érzelem egységének keresése
– Felszínes információk, „hűtőmágnes-ezotéria” helyett mély tartalmak keresése
– Sok tanfolyam, kurzus, olvasmány-élmény után megértés, összegző rendszer iránti vágy
– Valódi önismereti igény, készség a tényleges változásra
– A tudomány és a lélek útjának egyesítési szándéka
– Segítő vágy (akár a hétköznapokban, akár élet-hivatásként)
– Elköteleződési képesség
Ha igen, köztünk a helyed!
A TÉT® AKADÉMIA nem csak újabb információt, önismeret- és gyakorlatközpontú képzési rendszerével igazi, megélt Tudást biztosít. Szándékunk szerint az Önmagukat, belső Otthonukat keresők itt családias közegben valódi otthonra lelhetnek életük egy igen fontos szakaszában.
Iskolánk hallgatói között
– mindig akadnak egészségügyi dolgozók: Több orvos, és sok természetgyógyász megfordul nálunk;
– számos pedagógust és szociális szférában dolgozó szakembert is találsz, ahogy
– az ezotériában elmélyült alternatív segítők, asztrológusok, családállítók, látók, energiagyógyászok is járnak hozzánk, ők éppúgy otthonra találnak a TÉT® Akadémián, ahogy a
– racionalitás és a gyakorlati élet biztos talajáról elrugaszkodni vágyó mérnökök, üzletemberek és pénzügyi szakemberek, vagy a
– szépség iránt fogékony asztalosok, fodrászok és megannyi más szakterület jeles képviselői közül
mindazok, akik az élet(ük) kérdéseire a válaszokat a sablonok helyett a lélek szavában, a felszín zsivalya helyett a mély bölcsességétől várják.
Közös bennük, hogy emiatt kissé (vagy nagyon) mindannyian kilógnak a sorból.
Te is érezted már azt, hogy különcnek tartanak?
Itt nem leszel egyedül.
Életük különleges, de nem amiatt, amit tesznek, hanem amiatt, ahogyan teszik. Nem a látszat, hanem a lényeg miatt.
Nem ígérjük azt, hogy különb leszel másoknál.
Nem ígérünk paranormális képességeket, nem csábítunk azzal, hogy mássá, jobbá válsz, mint aki most vagy. Nem egyre inkább más, hanem egyre jobban Önmagad leszel. A képzésen látszólag pszichológiáról, spiritualitásról, pszichoszomatikáról tanulsz. Valójában magadról tanulsz, magadat ismered meg egyre mélyebben és alaposabban.
A rólad szóló információ egyre mélyebb belső Tudásoddá válik.
Ezáltal változol meg és változik meg az életed is. Szeretettel várunk, ha azt érzed, néhány fontos kérdésre még keresed a saját válaszaidat és
a Te utad sem írható le sablonokkal,
Ha a belső utat járod, és tudod, hogy ez az út a változás és a fejlődés útja, várunk a képzésben és önismereti műhelyeinken.
Ha magadra ismertél a fenti sorokban, és úgy érzed, elérkezett a változás, továbblépés ideje, jelentkezz!