Hírlevél feliratkozás

Kihívás és lehetőség – A párkapcsolat anatómiája 2. rész

A bejegyzés első részében a párkeresés és egymásra hangolódás első három szintjét vizsgáltuk meg, és megállapítottuk, hogy többnyire ezek alapján hozunk döntést a párkapcsolatról. Ez megnyugtatóan hangzik, de minél magasabb szintről tekintesz a kapcsolataidra, ezt egyre inkább látszatnak, és egyre kevésbé valóságnak találod majd.

Jó lenne azt hinni, hogy a párkapcsolat létrejöttében (és adott esetben a szakításban is) a döntés mindíg a tiéd, de ez egyáltalán nincs így. A párkapcsolati döntés tűnhet az ego választásának, ám a testi vágy, a vonzalom, vagy a gondolkodásmód felnőttkorodban akaratodtól független mintázatként, programként működik. Az ezen a szinten hozott döntés tehát nem tudatos, és így a boldogság sem garantált a kapcsolatban, akármilyen álom-szerűen klezdődjék is. Ennek ismeretében két ember találkozása immár a vak véletlen eredményének látszik. 

Párkapcsolat – hol születik a döntés?

Mi az igazság? Ahhoz, hogy erre választ kapjunk a párkapcsolat keresésének további szintjeit kell megvizsgálnunk.

  1. szint – Szellem. Ezt a kérdést sem a psziché, sem a pszichológia nem képes megválaszolni. Tudatodnak nyújtózkodnia kell, elrugaszkodni nem csupán a gondolatok szilárdnak hitt talajától, de még az érzelmek hullámzó vizétől is, éppen úgy, ahogy egy vízilabda kapus teszi. Ha hozzá hasonlóan te is „kötésig” kiemelkedsz a vízből, egy pillanatra felülről láthatsz rá a pszichéd hullámaira. Felismered, hogy ezek éppúgy, ahogy életed történései is már létező, tőled független mintázatok. Megérted, hogy e mintázat hat rád, ahogy a vízilabdázóra is hat a víz. Ez rendjén való, hiszen a játékban való részvétel a szabályok elfogadását jelenti. És ez a párkapcsolat terén is így van.

Az élet játékszabályait is elfogadtad a születéseddel, de ez nem jelenti azt, hogy ne tudhatnál róla, hogy ez csak egy játék. E felismerés eleinte nehézségekbe ütközik, de ne aggódj, a jó kapus teljesítménye mögött is évtizedes gyakorlás húzódik. A kezdetben még ritkán felbukkanó megérzés, intuíció egyre inkább életed szerves részévé válik. Megveted a lábad a szellem szintjén.

Innen nézve már a párkapcsolat választott sorsod része. Megjelenik, a „tudom, hogy dolgunk van egymással” nézőpontja. Ez nem gondolat, nem érzelem, nem vágy, hanem biztos, belső tudás. Amikor ezzel a tudással lépsz be egy párkapcsolatba, a boldogság esélye minden eddiginél nagyobb. Sokkal biztosabb lehetsz abban, hogy a kapcsolat betölti valódi hivatását.

A párkapcsolat kiteljesedése

  1. szint – Lélek. A párkapcsolat ugyanis – éppúgy, mint Te – küldetéssel bíró entitás. Ahogy földi létednek, a kapcsolatoknak is az idő szab korlátot, de Istennek hála, előre nem tudhatod, mennyi adatik az életből – vagy a közös életből.

A kapcsolat minősége úgysem az idő mennyiségén múlik. Ha megtaláljátok a találkozásotok valódi célját, beteljesíthetitek azt. Újra teljessé váltok. Ez minden emberi kapcsolatról elmondható, a párkapcsolat azonban különleges áldás, hiszen nem csak egy szinten történhet ez meg. Egy munkahelyi, baráti relációban a psziché, az egyéjszakás kapcsolatban a test színpada telik csak  meg azzal az élettel, amelyet az egymásra, és önmagunkra találás öröme hoz mozgásba.

A valódi boldogság az Egység

Az ötödik szinten, a lélek szintjén megélt párkapcsolat, az összekapcsolódás magához öleli az alsóbb szintek örömét is. De nem csupán összefogja, magasabb szintre is emeli azokat. A szexualitás, a közös élmények, a hétköznapok és a beteljesített sorsfeladat mind-mind azokká válnak, amik valójában: A szeretet, az Egység ünnepévé. 

Ez a valódi boldogság, amit keresel.

Dr. Hoffmann Gergely írása

Ha szeretnéd, hogy kapcsolataid az életed különféle területein, a párkapcsolat,  barátságok, családi és munkahelyi kapcsolatok jobban működjenek az életedben, szánj rá egy napot: a Kapcsolatok TÉT-jét neked találtuk ki!

 

Tetszett a bejegyzés? oszd meg másokkal is!

Blog ajánló

Hírlevél feiratkozás

Minden jog fenntartva! All rights reserved!
© Dr. Hoffmann Gergely
TÉT® HUMANDOK Oktató- és Egészségközpont – TESSÉK! Közhasznú Egyesület