Hírlevél feliratkozás

Honnan erednek a betegségek?

Betegségnek többnyire azt nevezzük, amikor a testünk egy része láthatóan elváltozik vagy meghibásodik, és nem úgy működik, ahogy azt joggal elvárhatnánk tőle. Ez a definíció igen szegényes. A betegség ennél sokkal több, oka pedig nem egyszer jóval mélyebb gyökerű.

A kvantumfizika támogatása a betegség definíciójához

Ennél már az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1946-os meghatározása is jóval tágasabb értelmezést ad:  „Az egészség nem csak a betegség, illetve a nyomorékság hiánya, hanem teljes testi, szellemi és szociális jólét állapota.”

Ha a testet nem oknak, hanem megtapasztalt valóságnak tekintjük, amely összefügg saját megtapasztalójától, az emberi Tudattól, még semmilyen ezoterikus túlkapást nem követtünk el. A megfigyelőtől független, objektív valóság nem létezik” ugyanis, ahogy azt a Nobel-díjas Heisenberg, a kvantummechanika (a köznyelvben kvantumfizika) egyik óriása megállapította.

A Lélek egészen mást jelent a nyugati és keleti pszichológia szerint

A pszicho-szomatika szó a lélek és a test összekapcsoltságát hangsúlyozza. Az igazság azonban nem merül ki abban, amit a nyugati pszichológia tanít minket a lélekről. Azt ugyanis kémiai folyamatok eredőjeként testi eredetű, legnagyobb jóindulattal is érzelmi és mentális valamiként határozza meg. Magyarul az egót, a személyiséget érti alatta. Mivel azonban ez a testtől függ, e függésnek csak az egyik oldalát írja le, ezzel a kölcsönösséget teljesen kizárja.

A keleti pszichológia felfogásában ezzel szemben a Lélek a meghatározó. Nevezik ezt tiszta Tudatosságnak is, de hívhatod akár Önvalónak, Egységnek, vagy Végtelennek. Ez a Lélek a mindent átható, meghatározó és lehetővé tevő végső valóság, amelynek keretében a Tudat önmagára csodálkozik minden egyes észleléskor. Ebben az ön-vizsgálatban a megfigyelő és megfigyelt tudat-részek elkülönülve jelennek meg. Ez az illúzió teremti meg a tapasztalás lehetőségét.

Ebben a részleges valóságban én-tudatod és az általa(d) tapasztalt valóság egymás tükrei.

A karma szerepe a betegségekben meghatározó lehet

Minden, a világról, a testedről és így a betegségedről szóló tapasztalásod is szemléletedet tükrözi. Igen ám, de szemléleted alapjait a karma által meghatározott hajlamok már születésed pillanatában elrendelték. A Sors által előírt tanulnivalók és fejlődési lehetőségek természetéhez családi háttered, őseid története, genetikai állományod, testi adottságaid és szociális környezeted is hozzátartoznak.

Bizonyos betegséghajlamok és betegségek tehát karmikusan öröklöttek. A feladatod kettős: Fogadd el, amit nem tudsz elkerülni, de tegyél mindent meg azért, hogy elkerüld, amit lehet. Ez a Szeretet és az Erő erénye, amely ideális esetben kiegészül a Tudatosság tanításával. Ez a bölcsesség, amely segít különbséget tenned a két kategória között.[1]

Hiedelmeid megváltoztatása lehet a gyógyulás kulcsa

A karma erősen hajlamosít bizonyos gondolkodásmódra, amelynek kialakulásában kisgyermekkorod nagy tanítói, szüleid és szűkebb családod meghatározó szerepet játszottak. A legnehezebb dolog gondolkodásunk alapját képező mentális sémáink és alapvető hiedelmeink átalakítása, de ez lehet a gyógyulás kulcsa minden olyan esetben, amikor a karma ezt lehetővé teszi. A gondolkodásmódunk ugyanis olyan tartós érzelmeket és indulatokat generál, amelyek testünk energetikai állapotát destabilizálhatják, betegséghajlamokat majd konkrét tüneteket idézve elő.

Az energia-rendszer és a test szorosan összekapcsolódik

Az orvostudomány jól ismeri a „funkcionális tünetek” csoportját. A végül ilyen diagnózisig jutó, panaszáradattal érkező beteg a vizsgálati fegyver-arzenál kimerítéséig járja körkörös útját az egészségügy útvesztőiben. A „kézzelfogható” eredmény ezek után mindössze több kilogrammnyi negatív lelet és zárójelentés. Félreértés ne essék, nem szimulánsról, hanem igazi fájdalmakat megélő emberről van szó, akinek a tünetei valósak, de semmilyen szervi elváltozás nem található azok hátterében.

A funkcionális tünet az energetikai rendszer és a testi megnyilvánulás közötti határmezsgye.

Ezt a határt sok betegség előbb-utóbb átlépi. Ezzel az utolsó lépéssel a testi elváltozás manifesztálódik, és valódi, a szervezet felépítését átalakító betegség jelenik meg.

A gyógyulás lépései ugyanezen a lépcsőn haladnak – csak éppen visszafelé

A Tudat tudatlanságba, látszat-valóságba történő alászállása során a megjelenő én-tudat a karma útvesztőjén keresztül lép be ebbe az egyéniként megélt életbe. Itt aztán a mentális (gondolati és érzelmi) folyamatok az energiarendszeren keresztül a fizikai testbe vezetik a figyelmét. Valóság-észlelésed ennél fogva elsősorban anyagi.

Ez a fókusz kiemeli a test tanító szerepét, amely leginkább állapot-változásaival, tüneteivel, betegségeivel tölti be ezt a feladatot. A betegség azonban, ahogy látható, minden lépést megtesz ezen a lépcsőn lefelé haladva, mielőtt megnyilvánulva. A gyógyulás útja ezért ugyanezen a lépcsőn vezet majd – felfelé.

Minden betegség és tünet ezt az utat segíti azzal a kényszerítő erővel, amellyel zavart okoz a hétköznapjaidban. A gyógyulás szándéka valójában nem más, mint a felfelé, a teljes, tökéletes, illúzióktól mentes Tudatosság felé való út keresése. A Végtelen áldását kérem számodra hozzá.

E három erényt fogalmazza meg gyönyörűen Assisi Szent ferenc imája: „Uram, adj türelmet, Hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni, Adj bátorságot, hogy megváltoztassam, Amit lehet, és adj bölcsességet, Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.”

Hoffmann Gergely írása

Ismerd meg a betegségek hátterének Ön-ismereti rendszerét!
Spirituális Egész-ségtan –  Dr. Hoffmann Gergely 3 napos online előadássorozata.
Ha leegyszerűsített, egyoldalú magyarázatok helyett Te is rendszerben szeretet szemlélni az életet, és nem elégszel meg a felszínnel,
kattints ide a részletekért!

A TÉT-rendszer saját spirituális utad és méregtelenítési lehetőségeid leghatékonyabb módjára tanít meg. Sajátítsd el az öngyógyítás és fejlődés alapjait ezen a programon!

 

 

Tetszett a bejegyzés? oszd meg másokkal is!

Blog ajánló

Hírlevél feiratkozás

Minden jog fenntartva! All rights reserved!
© Dr. Hoffmann Gergely
TÉT® HUMANDOK Oktató- és Egészségközpont – TESSÉK! Közhasznú Egyesület