Hírlevél feliratkozás

A spirituális naivitástól a kijózanodásig.
Az ezotéria lépcsőfokai 2. rész

Előző bejegyzésünkben a spirituális úton járó ember elé tornyosuló kihívásokról és veszélyekről volt szó. Láthattuk, hogy a pszichológia sokat segít a jelenségek, a Pont-pszichológia rendszere pedig az ezotéria lépcsőfokainak megértésében. Az első lépcsőfok az ezotériával való találkozás pillanata, a második pedig a külső világ és a belső hívás közötti ismétlődő ellentmondások okozta feszültség nehéz időszaka. Utóbbi három félmegoldást is kínál, ezek közül a belső törekvések háttérbe szorulását a külvilággal szemben és a guru-betegséget alaposabban is megvizsgáltuk. De hogyan lehetséges az, hogy az álguruk, a „spirituális útonállók” annyi áldozatot szednek?

A harmadik félmegoldás: Ezotéria helyett vakhit

Bár a guru-betegségben szenvedők úton állása (hiszen „tökéletesek” lévén évtizedekig egy lépést sem mozdulnak előre saját útjukon) tűnhet gonoszságnak, az ezotéria magasabb szintjeiről nézve ez csupán tudatlanság. Ahogy az is tudatlanság volna, ha elhinnénk, létezhet „tettes” „áldozat” nélkül. Nem létezhet, és mivel az ezotéria második lépcsőfoka a polaritás törvényét tanítja számunkra, érthető, hogy az áldozatok is ezen a lépcsőfokon rekedtek meg. Ők a harmadik félmegoldást választották, és a „minden szép, és minden úgy jó, ahogy van” betegségébe estek. Ez a vakhit segít szépnek látni a csúnyát, de a spirituális fejlődés megakadását is jelenti, amelyből fájdalmas tanulás árán lehet csak kimozdulni.

Féligazságok, naivitás és kijózanodás: A pszichológia ismét segít

A Pont-pszichológia segített megértenünk a második szintre jellemző ambivalencia (kettősség okozta belső feszültség) természetét. A feszültség elől „menekítő” fél-megoldások valójában az első lépcsőfokra vetnek vissza. Eltűnik a kettősség a tudatból, és marad a féligazság, amely innentől egyetlen igazságnak tűnik. Így lesz „cáfolhatatlan igazság” az anyagi valóság féligazsága a meghátráló személy számára, a saját tökéletességének ál-igazsága  a kisgömböcként mindent felfaló guru-egó számára, vagy éppen a „minden szép és jó” elve a mindenséggel vakhitében egybeolvadó naiv kereső számára. A pszichológia Freud óta orális fixációnak nevezi azt a túlzott naivitást, amellyel utóbbi hív „mindent bevesz”, amit megoldás-cukorkaként kiszórnak elé az útra. Ugyanúgy orális tünet ez, mint az alkoholizmus, vagy kábítószer-bódulat iránti igény, a kijózanodás pedig épp olyan kellemetlen és szükségszerű, mint a szerfüggőségek esetén.

Az ezotéria harmadik lépcsőfoka

Hála Istennek, nincs reményvesztett helyzet a félmegoldások választása esetén sem. És erre nem a vakhit, hanem a fejlődés törvénye a garancia. Bár a második szint évekig, akár évtizedekig is eltarthat, ha van elég türelmed, előbb-utóbb tovább tudsz lépni a harmadik lépcsőfokra. Jó hír, hogy amikor megszületik benned a döntés, és ezt a lépést megteszed, többé már nem tudsz visszafordulni.

A harmadik szint kifelé irányuló, tevékeny állapotba hozza a tudatot. A második lépcsőfokra jellemző belső őrlődést felváltja az aktivitás. Bár ezt a lépcsőfokot sem lehet egy lendülettel megtenni, a megtorpanások, sőt a korábbi szintekre való visszazuhanások ellenére a szakaszt az újra és újra felbukkanó próbálkozásaid jellemzik. Ezt a szintet a kísérletezések, a pszichológia nyelvén próba-cselekvések jellemzik. Könyveket olvasol, tanfolyamokra, táborokba mész. Egyszerűen azért foglalkozol egyre többet a Tudatossággal, mert ez érdekel igazán.

Kereső betegség, korai elköteleződés és kiégés: Ezek a harmadik szint veszélyei

Az megismerés, felfedezés öröme a fontos a harmadik szinten. Legyen ez a célod. Ismerj meg többféle lehetőséget, de ha lehet, ne dönts sietve egyik mellett sem! Az elköteleződés a harmadik lépcsőfokon korai, mert kibontakozó spirituális éned ekkor még éppúgy érzékeny és sérülékeny, mint a földből kibukkanó csírázó növényke. Segítőkre, pártfogókra lehet igényed, de jó, ha óvakodsz „az egyetlen helyes utat” ígérőktől és a beszippantó gyülekezetektől, szektáktól. Ezek éppúgy, mint a túlzott mohóságba átcsapó kíváncsiságod „örök kereső” betegséghez, vagy gyors kiábránduláshoz és kiégéshez vezetnek. Nem egy embert ismerek, aki ilyenek hatására „Soha többé spiritualitást!” felkiáltással zuhant vissza az első lépcsőfokra.

A próbacselekvéstől az azonosulásig: A pszichológia ismét segít

Mivel az ezotéria harmadik szakasza aktív és a külvilág felé irányul, minden olyan tévútra hajlamosít, ami a próba-cselekvések lépcsőfokához láncol a belső átalakulás helyett. Az öltözködés, szokások megváltoztatása fontos lépése lehet a folyamatnak, de önmagában a mantrázás, meditációnak nevezett törökülés vagy a füstölők gyújtása éppúgy nem helyettesítheti a belső munkát, ahogy a vegetáriánus vagy vegán étkezés sem a lelki tisztulást. Mindegyik tud segíteni, de üres megszokásként akadályozni is utadon.

A harmadik lépcsőfok csapdájából az a felismerés vezet ki, hogy minden mozgás, ami a látszat szintjén jól működik, kiválóan alkalmas a belső mozdulatlanság leplezésére. A Pont-pszichológia ismét segít: A kereső éppen úgy jut el a próbacselekvéstől a valódi azonosulásig, ahogy a 6-7 éves gyermek a szülők utánzásától a felnőtt minták belsővé tételéig. Ő az iskolába, az ezotéria vándora a 4. lépcsőfokra léphet. Mindkettő számára eljött a türelmes, elmélyült tanulás ideje.

Dr. Hoffmann Gergely írása

 

Ismerd meg a spiritualitást, a pszichológiát, a sorsfeladatokat és szimbólumtant egyesítő TÉT® önfejlesztő és tanácsadó rendszert 2019. február 9-i nyílt napunkon!

 

Szeretnéd megismerni a Pont-pszichológia ezotéria lépcsőfokain végigvezető rendszerét?
Keresd a Pont az Élet – A Teljes ember könyve című művet a nagyobb könyvhálózatok boltjaiban és web áruházaiban. A könyvről többet megtudhatsz itt

Tetszett a bejegyzés? oszd meg másokkal is!

Blog ajánló

Hírlevél feiratkozás

Minden jog fenntartva! All rights reserved!
© Dr. Hoffmann Gergely
TÉT® HUMANDOK Oktató- és Egészségközpont – TESSÉK! Közhasznú Egyesület