A Szeretet (ál)arcai
Akár elismerjük, akár nem, mindannyian a Szeretetre vágyunk. Általa születtünk, létezünk, menedékként azt keressük – ám teljes valójában csak pillanatokra tapasztaljuk meg. Amikor nem ezt éljük, amikor hiányunk van, hajlamosak vagyunk a negatív címkézésre, a “rossz” ítéletére. Pedig ilyenkor is, mindig a Szeretettel találkozunk, ám Ő többnyire álarcban jár. Ezek az (ál)arcok ugyan különbözőek, de van bennük sok hasonlóság, és ez segíti az eligazodást abban, melyik arctól mire számíthatsz.
A szeretet által létezel.
Fogantatásod, ha csak kémiai, biológiai vagy lelki vágy eredményeként történt is, a téged teremtő vágy a Szeretet alacsonyabb vagy magasabb rendű megnyilvánulása, arca volt. Azé a szereteté, amelyben a hétköznapok küzdelmében fuldokló ember erőt és értelmet találva megkapaszkodhat. A szeretet nélkül senkik volnánk és sehová sem jutnánk – mégis hajlamosak vagyunk elfelejtkezni róla.
Nincs miért szemrehányást tenned. Sem magadnak, sem másnak.
A szeretet ugyanis nem véletlenül bújt álarcok mögé: Teljes fényét éppúgy nem bírnád befogadni, ahogy szemed (és tested) sem viselné el a Nap közvetlen közelségét. Hálás lehetsz fényének és tüzének, hogy van, ám azért is, hogy csak ennyit kapsz belőle.
Nézzük most meg ezeket az álarcokat!
Az első (ál)arc. Mindent vagy semmit?
Ha olyan emberrel találkozol, aki üdvözült mosollyal, túltengő lelkesedéssel hangoztatja, hogy ő bizony mindenkit szeret, légy óvatos! Aligha egy, a Himalájából véletlenül eléd csöppent megvilágosodott szenttel hozott össze a sors, aki képes befogadni a Teljesség fényét és tüzét. Ő amúgy sem büszkélkedne ilyesmivel, hiszen Tudja:
A Szeretet soha nem a személyiség tulajdona vagy érdeme.
Sokkal valószínűbb, hogy ebben az esetben a szeretet legelső álarcával, a kétségbeeséssel találkoztál. A mindenségből kiszakadt lélek fájdalma, az anyaméh biztonságából száműzött újszülött szűkölése ez, amely a szeretet elvesztését a szeretet álcájával igyekszik el nem fogadni.
Ám az élet nevű álarcosbálban minden álarcnak van hátoldala is.
A „teljes, önzetlen, naiv emberszeretet” álarcának túlsó feléből a paranoid félelem rettegő szempárja tekint rád. Bármikor megpillanthatod ezt, amikor az álarc gazdája kizökken komfortzónájából. (Mindig ekkor derül ki, kinek mennyit bír a szeretete.) Dühe, indulata, gyűlölete éppoly elementáris és ellenállhatatlan lesz, mint addig kedvessége volt. Az ilyen személy, azonosuljon az álarc bármelyik oldalával (Jung ezeket perszónának és árnyékszemélyiségnek mondaná), mindenben és semmiben gondolkodik vagy érez. Te viszont tudod:
Aki „mindenkit szeret”, senkit sem tud szeretni igazából.
A valódi Guru sem, hiszen lénye az énfejlődés útját bejárva emelkedett, s egybeolvadt a Szeretettel. A Gurunak már nincs személyisége. Az első álarc emberének azonban még nincs! Ő nem hogy nem áll a megvilágosodás kapujában, még meg sem kezdte az emelkedést! Még kapcsolódni próbál önmagához és a világhoz, pontosan úgy, ahogy a csecsemő teszi. Kettejük közül azonban csak az újszülött számára van önismeret és terápia nélkül is remény, amely az és Édesanya és a család képben jelenik meg. Az első álarc viselőjén az alázat segít, amellyel felismeri és elfogadja, hogy segítségre szorul. ENNEK BELÁTÁSA MÁRIS EGY NAGY LÉPÉS!
A második álarc: Jó és rossz.
A Karácsony a gyermekek ünnepe, és ilyenkor mindannyian – akár szülőként is – újra gyermekké válunk. Emlékeinkben a minket felnevelő, segítő, terelő szülők, nagyszülők képe kristályosodik ki. Megértjük: a legfontosabb az, hogy vannak, voltak nekünk. Megkötötték számunkra a szeretet fényét, s adagokban adtak enni annak tüzéből.
Megtanítottak a kis lépések művészetére: magára az Életre.
Megtanítottak arra, hogy a második álarc sem igazán kényelmes viselet. Ennek két oldalán a „jó” és a „rossz” szerepel. A kettő elszakadt, lehasadt egymásról. Az álarcot viselő személy végletekben éli meg önmagát és világát. Jó vagy rossz, függés vagy függetlenség, szeretet és harag nem fér meg egymás mellett. Hozzá képest lehetsz Isten, de jól vigyázz:
Amikor fordul az álarc, hősből egy szempillantás alatt utolsó senkivé változol!
Ha nem viseled ezt az álarcot, hálával tartozol mindenkinek, aki életed első három évében féltő szeretettel óvott – ám nem félt szembesíteni sem az élet „rossz” oldalaival. Így tudtad integrálni ezt a két minőséget. Immár egyszerre vagy jó és rossz. Ember vagy. Ugyanez igaz a világodra is, és ez teszi lehetővé számodra, hogy reális énképe és világképed legyen.
A harmadik álarc megjelenési formái.
A reális valóságképbe belefér, hogy néha nagy vagy, néha kicsi, néha ügyes, néha ügyetlen. Az is belefér, hogy időnként meg kell küzdened másokkal akaratod érvényesítéséért, önmagad előtérbe helyezéséért. Ha itt akadsz el, a „hódító”, esetleg a folyton középpontban lévő „exhibicionista” álarcát viseled, vagy éppen ennek túlsó oldalával, a „szorongó”, kezdeményezni „képtelen”, „meg nem értett művész” szemeivel látod a világot.
Álarcok sorozata
A szeretet negyedik álarca kemény munkával küzd elismerésért vagy lustaságát és csökkent-értékűségét leplezve olyanokhoz kapcsolódik, akiknél a magában meg nem talált erőt sejti. Az ötödik álarc a kalandor világfi könnyedségével csavar el fejeket vagy éppen szenved kapcsolata börtönében, nem lévén képes sem kötődni, sem kitörni abból.
A hatodik álarcot akkor veszi fel a szeretet, ha mindezen túljutott.
Álcája ezért mesteri: tökéletlenségének, pótolhatóságának félelmét odaadó gondoskodásával leplezi.A hetedik álarc gyakran tudományos eredményeivel vagy véget nem érő keresésével leplezi érzelmei és hite bizonytalanságát, a nyolcadik a dominanciával és a sikerrel boldogul nehezen.
A kilencedik álarc végső igazságot és teljességet hirdet.
Miért? Fél saját korlátainak elfogadásától és az utolsó illúzió elvesztésétől: „Fontosabb vagyok, mint mások.”
A tiszta Szeretet megpillantása
Ha ismerős egyik-másik álarc, az nem a véletlen műve. Hanem a szereteté. Szüleid, családod, barátaid arra tanítottak, csak ezen álarcok közvetítésével ismerheted meg a szeretetet. Földi emberként ők mind tökéletlenek, ahogy Te magad is. Tökéletlenséged tesz színessé, hiszen
Több álarcod is van!
Néha az első mögé bújva mindent odaadnál vagy megtagadnál, olykor támadsz vagy behódolsz, felvágsz vagy sunnyogsz, gürcölsz vagy henyélsz. Időnként talán kalandozol vagy reszketve kapaszkodsz, minősítesz vagy szégyenkezel, fejlődsz vagy stagnálsz, máskor visszaélsz vagy dacolsz a hatalommal, igazságot osztasz, vagy az égre tekintesz, bocsánatért esedezve.
Utóbbi nagy lehetőséget rejt.
Ha teszel érte, ha hiszed és ha adatik: Megpillanthatod a szeretet igazi arcát. Tisztán, álca nélkül. Éppen úgy, ahogy a Téged szívből, de néha esetlenül szeretők szemében, ha mélyen beléjük nézel.
Tedd, amíg teheted!
Erre tanít a Szeretet.
A Szeretet álarcait levetni önreflexióval és Tudatossággal lehet. Mindannyiunkban benne rejlik a tiszta Szeretet, ám ehhez csak akkor férünk hozzá, ha megértjük, miért vagyunk itt, e Földön. Ebben segítünk Neked a TÉT® Alapképzésen, amelyet önmagadért, szeretteidért éppúgy elvégezhetsz, mint segítő hívatásod megalapozásáért vagy kiteljesítésért.
(A bejegyzés a BioTrend magazinban 2014-ben megjelent azonos című írás alapján készült.)
