Hírlevél feliratkozás

A Szabadság szárnyai 2. rész

Előző bejegyzésünket a közkedvelt “Engedd el! Bocsásd meg! Ne izgulj!”  típusú tanácsokkal zártuk. A közkedveltség természetesen a tanácsod adó énünk számára igaz, amikor kapjuk, aligha tudunk mit kezdeni ezekkel a segítő szándékú javaslatokkal.

Amikor meghallod e tanácsokat, joggal teszed fel a kérdést: „Jó-jó, de könyörgöm, hogyan?”

Joggal, mert nem érzed szabadnak magad a változtatásban, különben már régen elengedted, megbocsátottad volna. A szabadság még valóban nem a tiéd, mert megélésed az érzelmi állapotod rabszolgája, így azon nem változtat –  vagy ha igen, leginkább ront –  bárminemű hasonló, jó szándékú tanács.

A harmónia elérhető: szabad másképp látnod – Hiedelmeid átírhatók!

Törődjek hát bele?

Semmiképp! Az élet halad előre, fejlődik, ennek belátásához nem kell az evolúciós változásra vagy a technikai forradalomra gondolnod, elegendő tudatosítanod, hogy a magból virág, a cserjéből fa, a gyermekből felnőtt fejlődik – csak Ő tudja, hogyan. A szabadság és a természet törvényei esetükben nem mondanak ellent egymásnak, s miért-ek nélkül haladnak a teljesség felé.

Miért lenne éppen a Te utad más, mint folyamatos kiteljesedés?

Szerencsére a pszichológiai gondolkodás útja is ez. Ennek egyik jelentős állomása a kognitív terápia, amely egyedülálló lehetőséget ad a kezedbe: Megváltoztathatod az érzelmi állapotodat. Így a harmónia életed része lehet! Hogyan lehetséges ez, amikor épp az imént állapítottuk meg, hogy nem könnyű elengedni, nem izgulni, vagy túllépni valamin?

A megoldás, és maga a szabadság kulcsa is a hiedelmeidben rejlik.

Amikor egy helyzetben rosszul érzed magad, magától értetődően bukkan fel benned egy negatív gondolat. Ezt az automatikusan megjelenő személyes belső meggyőződést nem mindig könnyű megragadnod, de szakavatott segítő, egy pszichoterapeuta vagy egy kvantum-pszichológiai szemléletű életvezetési tanácsadó segítségével begyakorolhatod ezt a szemléletet. A folyamat nem áll meg a téged negatív hangulatba kergető hiedelem azonosításánál, hanem új, pozitív gondolatok megszelídítésével és az új fajta viszonyulás stabilizálásával sokkal kiegyensúlyozottabb érzelmi állapot elérését teszi lehetővé – hosszú távon is.

A döntés szabadsága – A bölcsesség útján

A kognitív szemlélet azért figyelemre méltó, mert az  elveszettnek hitt szabadság újra a Tiéd lehet – visszaadja az uralmat saját érzelmeid felett. A pozitív gondolatok melletti döntés és kitartás lehetőséget ad arra, hogy ura és ne szolgája légy mentális sémáidnak. A gyerekkorod óta begyakorolt, rögzült negatív hiedelmek („nekem ez úgysem sikerül”, „nem vagyok elég jó”, „nincs jogom a boldogsághoz” stb.) gyakorlással, folyamatos önismereti munkával átírhatók, és így egyre inkább irányíthatod a sorsodat.Ez hatalmas fejlődési lehetőség, ám ettől még nem lesz mindig minden úgy, ahogy azt szeretnéd.

A szabadság nem is ez.

Időnként olyan falakba ütközöl, amelyek megállj-t parancsolnak. Ilyenkor gyakran nehéz megállapítanod, még több erőre van-e szükséged, vagy az irányváltás hozhat megoldást. Életutad transzperszonális szemlélete, a sorsodat kijelölő keretek és utadon segítő jelzőtáblák megismerése tud ekkor aktuális nézőpontod fogságából kiszabadítani. Ha megérted a Végtelen neked szóló üzeneteit – akár egy ezt szolgáló tréningen –, immár felülről pillanthatsz rá arra a csodálatos életútra, amelyet bejárva beteljesítheted sorsodat, és

azzá válhatsz, akivé valójában mindig is válni akartál.

 

Ha szeretnél a szabadság “élvezője” lenni a saját életedben, ismerd meg a sorsod adta lehetőségeket, sajátítsd el a TÉT®-rendszert!

 

Tetszett a bejegyzés? oszd meg másokkal is!

Blog ajánló

Hírlevél feiratkozás

Minden jog fenntartva! All rights reserved!
© Dr. Hoffmann Gergely
TÉT® HUMANDOK Oktató- és Egészségközpont – TESSÉK! Közhasznú Egyesület