A Sors szava 2. rész
„Az egyiknek sikerül, a másiknak nem…” … ugye ismerős? A dalszöveg szerint a Sors olykor nem tudja, mit akar. Valójában sokkal inkább mi nem tudjuk, a Sors mit akar tőlünk. Hányszor tetted már fel a kérdést: „Miért?”, vagy „Miért pont én?”, vagy „Miért pont most?”. Vagy leginkább: „Miért pont én és pont most?” A Végzet, a Karma úgy tűnhet, igazságtalan.
A Sors játéka?
A legtöbbször úgy tűnik, mintha véletlenek uralnák az életünket. A véletlen sok sikertelen, az akarat pedig sok sikeres szemléletű ember szótárában olvasható. A tudomány rávilágított, hogy mindkét csoportnak igaza van. És arra is, hogy egyiküknek sincs.
A Karma van és nincs – hogyan lehetséges ez?
A kvantumfizika immár 70 éves felismerése, hogy a megfigyelőtől független, objektív valóság nem létezik. A megfigyelés teremti meg a tapasztalást, világszemléleted pedig azt, amilyennek látod a világot. A következetlen ember következetlen világot, a hitetlen véletlenszerű valóságot, a saját akaratában hívő pedig megregulázható életet tapasztal. Az első csoport sokszor állítja, hogy “üldözi a Sors”, a második szerint pedig – ha egyáltalán ez eszébe jut – a Sors kegyes hozzá.
Bármelyikükről legyen is szó, egészen addig igazuk van, amíg szembe nem találkoznak egy, a saját elméjük gondolatait meghaladó igazsággal.
A “Sors üldözöttei” vagy a “Sors kegyeltjei vagyunk”?
„Az ember élete során többször belebotlik az igazságba, de legtöbbször feláll, leporolja magát, és továbbmegy.”
Murphy törvénye jól példázza azt, milyen nehezen változunk. Személyiségünk évtizedek alatt formálódott olyanná, amilyen itt és most. Óvjuk-védjük ragaszkodunk hozzá, kitesszük az életünkből azokat, akik kikezdik azt, vagy éppen harcolunk vagy szenvedünk.
Egészen addig, amíg az Igazság olyan vakító fénnyel nem tör be a mi kis árnyékvilágunkba, amelyet már nem tudunk nem észrevenni.
Ez a spirituális krízis, ami életed átértékelésére kényszerít. A magasabb Tudatosság fénye egyértelművé teszi: a Sors, a Te Sorsod többet tud rólad, mint saját gondolataid és hiedelmeid. Ha ezeket meggyőződésként, tudásként éled meg, akkor csak még jobban fáj a felismerés. Ám kaput is nyit egyúttal egy újabb felismerésre: Életednek tétje van.
Egyenes út kitérőkkel
Az egyetlen helyes út mindig nyílegyenes, a szenvedés az általunk választott kitérőkön vár ránk.
Az egyenes út a szándékod által válik felismerhetővé. Ha kellően eltökélt vagy, az intuíció és az analógiás rendszerek megfelelő használata egyaránt segíthet személyes küldetésed megértésében. Bár az igazsággal szembesülni eleinte gyakran nehéz, mégis felszabadító. Valódi, nem kigondolt, hanem megértett sorsfeladatod felismerése ugyanis a teljes szabadságot kínálja Neked.
Az igazi Szabadság
Eljön az idő, amikor többé nem akarsz mássá válni, mást tenni, mint amit a Sors, a saját Sorsod meghatároz. Akaratod ekkor egyesül a Végtelen döntésével, és megéled azt, amire titkon gyerekkorod óta vágysz: Eggyé válsz a Sorsoddal. Ez a valódi szabadság, ez az igazi boldogság.
A Végzet elérte célját: Újra Önmagad vagy. Te magad vagy a Sors.
Dr. Hoffmann Gergely
Ismerd meg a Sorsfeladatok és a pszichológia egyedülállóan pontos rendszerét!
Életre szóló útravalót kapsz a 4 napos TÉT® tréningen, és magad is TÉT® tanácsadóvá válhatsz a 19 napos TÉT® Alapképzést elvégezve.