A Kutató, a Pszichológus és az Útkereső története: Hárman az önismeret útján. (Mese) 2. rész
A mese első részében megismerkedtünk Kutatóval és Pszichológussal, akik az Igazságot különböző módon keresték. Akárcsak ők, harmadik hősünk, Útkereső is különc gyerek volt, igazi kakukktojás. Még szülei sem értették, mi az az energia, amit lát vagy érzékel, és miért társalog folyton angyalokkal, szellemi entitásokkal, elhunytak vagy állatok lelkével. Sok-sok évnek, évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy felismerje, hiába vannak különleges képességei, hiába fordul a magasabb szférák felé, nem leli a boldogságot itt, e Földön. Ez csalódással töltötte el, de megértette, hogy
A spirituális igazságokat ebben a fizikai világban is meg kell találnia.
Az önismeret és a pszichológia akkor még távoli fogalmak voltak a számára. A kvantum-szemlélet a Tudatot tapasztalásunkat meghatározó, tehát anyagi mivoltunknál tágasabb erőként ismeri fel, ezért az Útkereső a tudományok közül elsőként ezzel tudott azonosulni. A pszichológia már kevésbé vonzotta, de amikor felfedezte, hogy az Egységes valóságra adott eltérő reakcióink mögött személyes minták lapulnak, elkezdte ez is érdekelni. Mások vizsgálata mellett megértette, mennyire fontos közelebb kerülnie saját személyiségéhez.
Elkezdte az önismereti munkát, belső hidat építve Ég és Föld között.
Addig ismeretlen boldogságot fedezett fel, amikor először érzett szilárd talajt a lába alatt. Megértette, hogy a belső munka nélkül örökké csalódni fog az életre vetített elvárásaiban. Megtapasztalta, hogy az ezotéria ön-megismerés nélkül ezért inkább fokozza, semmint csökkenti a csalódásokból eredő fájdalmat. De most megszilárdult Ön-magában, és erről a biztos talajról tudott az Ég felé kapaszkodni.
Az igazság mindhárom keresője nagy utat járt be.
Kutató a külső világ megértésétől jutott el önmaga megértésének vágyához. A természet vizsgálata és az önismeret számára immár ugyanazon Igazság két aspektusáról szól. Pszichológus az emberi psziché jól leírható működésén túllépve kapcsolatba lépett azzal a meg nem nevezhető erővel, amely mindannyiunkba, így saját magába is életet lélek-zik. Útkereső pedig felismerte, hogy a Végtelen Tudatosság nem tévedett azzal (hogyan is tévedhetett volna!), hogy őt égi lélekként földi, anyagi testbe helyezte. Belső bizonyosságává vált, hogy az ezotéria pszichológia és józan ész nélkül többnyire csak ábránd vagy hiábavaló elvágyódás.
A találkozás
Hármuk életútja találkozott, és immár együtt teszik a dolgukat csendben, nagy egyetértésben. Ahol csak felbukkan egy belső világát felfedezni vágyó kutató, egy magasabb Tudatosságra és Lélekre szomjazó pszichológus, vagy a földi útjára igent mondó, és ebben időnként segítséget elfogadni kész útkereső, ők mindig megjelennek. Együtt segítenek és tanítanak, és persze tanulnak is, mert tudják: az Önismeret Útja sosem ér véget. Ha hívod, keresed, megtalálod őket. Akár nálunk, a TÉT® Akadémián, ahol mindhárman otthon érzik magukat.
Ha szeretnéd megtalálni a Saját Utad, a saját Teljességedet, itt a lehetőség, amely garantálja a pozitív változásokat az életedben.
Ismerj meg minket! Önismeret, egészség, kapcsolatok, hétköznapok és a Spirituális törvények egysége vár ezen a fél napos programon.