A boldogsághoz való viszonyunk meghatározza az életünket.
Lehet, hogy Te nem boldogságnak hívod, hanem másképp nevezed; teljességnek akár, vagy a hazaérkezés érzésének, de ez nem számít. Nevezzük bárhogy, a lényeg egy:
A boldogság egyfajta egység-élmény, amit a befejezettség érzése jár át, s amelyben nem bukkannak fel kétségek
Akár tudunk róla, akár nem, a boldogság az az állapot, amely bizony mindannyiunkat foglalkoztat. Vagy azért, mert keressük, de nem találjuk, vagy azért, mert éppen most birtokoljuk, és semmiképpen nem akarjuk elveszíteni. Bármelyik legyen is a helyzet, mindenképpen függünk a boldogságtól. Ezt a függést pedig nagyon könnyű kihasználni. Sok mindent hajlandóak vagyunk elhinni annak, aki a boldogság ígéretével csábít minket. Legyen az ránctalanító krém, befektetési ajánlat vagy politikai kampány-szlogen, ha az érzékeny pontunkra tapint, nehéz józannak maradnunk.
Ezek az ígéretek attól igazán csábítóak, hogy valójában nem önmagukról szólnak
A felszín alatt, finoman sugallva azt üzenik: Vedd meg, és hidd el, hogy végre boldog leszel! Nem csupán azért dőlünk be nekik, mert nem vesszük észre ezt a ravaszságot, de azért is, mert nem tudjuk pontosan, mi is az a boldogság. Meglepő lehet, de ahhoz képest, mennyire foglalkoztat minket ez a kérdés, elég nehéz meghatároznunk a szó jelentését. Ráadásul minél inkább meg akarjuk fogalmazni, annál összetettebbé válik a kép.
Te mit értesz alatta?
Van, aki számára a boldogság a felhőtlen öröm, míg másnak a sikerélmény és az elért eredmények. Mindig lesznek olyanok, akiknek a boldogság egyszerű testi élvezet, és olyanok is, akiknek inkább a tudás és megértés öröme. Egyesek a biztonsághoz kötik, mások a változatosság iránti vágy beteljesülését értik alatta. Az emberek egy része egyedül, a világtól elvonulva, más része a párjával, családjával, barátai körében vagy éppen munkája során éli meg élete legboldogabb pillanatait.
Ez így van rendjén, hiszen mindannyian különbözőek vagyunk. Nem csupán testi adottságaink, de lelki folyamataink is lehetnek egymáséitól eltérőek.
Gondolataink, vágyaink, érzelmeink különbözőek, így a boldogságról alkotott elképzeléseink is azok
A boldogságot többnyire ugyanis csak elképzeljük, vagyis belső képet alkotunk róla. E képzetek mögött állhatnak persze valódi tapasztalatok is, sokszor mégis csupán ideák, az élethez fűzött elvárások ezek. Amikor a sokadik bombabiztos fogyókúra-módszerről, a „mindenre jó” csodaszerről vagy a fehér lovon érkező szőke hercegről kiderül, hogy hibás „termék”, elérkezik a kijózanodás pillanata. Éppúgy, ahogy óvodás, kisiskolás vagy éppen kamaszkori álmainkból felébredünk, felnőttkori boldogság-elképzeléseinkre is gyakran ugyanez a sors vár.
Az ébredés sokszor kiábrándító, de felszabadító is egyben
Bár érezheted úgy, jó volna néha újra gyermeknek vagy kamasznak lenni, és naivan hinni a tökéletes életben, hivatásban és szerelemben, józan részed tudja, hogy az illúziók elvesztése segít. Segít abban, hogy felnőttként tudatosan valósítsd meg mindazt, amit az életben elérni szeretnél.
Felnőtt éned álmainak nagy részéből is hasonló felébredés ránt ki, amely után már nem hagyod magad megtéveszteni az azonnal készre főzhető boldogság-levesporoktól, többé nem fogadod el a leegyszerűsítő magyarázatokat és varázsigéket. Életed útját járva előbb-utóbb elérkezel ehhez a ponthoz, ahol is felteszed magadnak a legfontosabb kérdéseket:
Ki vagyok én?
Honnan jöttem?
Mi a dolgom a világban?
Ezzel, akár tudsz róla, akár nem, a spirituális útra léptél. Életed céljai immár magasabb rendűek, horizontod pedig tágasabb annál, amit a jó fizetés, gyors autó, befolyásos férj, vagy akár egy „tökéletes” család képe be tudna tölteni. A legvégső Igazságot, a Létezést kutatod, és azt, hogyan hat ez a te személyes életedre, sorsodra.
Sorsod ugyanis szintén egyéni természetű, éppen úgy, ahogy a boldogságról alkotott elképzelésed
A kettő között azonban van egy jelentős különbség. Mindaz, amit a boldogságról gondolsz, csupán hiedelmek és vágyak összessége. Ezeket követve egyáltalán nem biztos, hogy célba érsz. Sokkal valószínűbb forgatókönyv az, hogy örökké csak keresni fogsz.
Sorsod ennél jóval többet kínál számodra.
Ha megismered a számodra kijelölt utat, és felvállalod azt, minden lépésed előre, a boldogság birodalma felé vezet majd.
A felébredés Boldogsága felé, amely már soha többé nem lesz elvehető tőled.
Várnak rád könnyebb és nehezebb, akár fájdalmas lépések is, de legbelül még ezek közben is érezni fogod azt, hogy egyre kiegyensúlyozottabb és harmonikusabb vagy. Nem csoda, ha így lesz, hiszen az úton haladva Önmagadhoz kerülsz egyre és egyre közelebb. Az út végén pedig a hazatérés, a Teljesség, a Végtelen Boldogsága vár.
Utad csakis a tiéd, neked kell végigjárnod
Van egy új könyv, amely segít a számodra helyes útirány megtalálásában, ám nem csupán az elinduláskor lesz veled. Ha megfogadod a tanításait, társaddá szegődik, és kísérni fog sok-sok lépésen, akár több éven keresztül is.
Ha bármikor megtorpansz, felleled benne a továbblépéshez szükséges információt, ami átsegít a nehéz szakaszokon. Később, akár évek múlva, visszatekintve pedig úgy találod majd, hogy új és új gondolatok bukkantak fel az oldalakon. Persze nem a könyv változik majd, hanem te magad.
A kiteljesedés útján haladsz előre, és Pont a Karma segít ebben neked.
Készült Hoffmann Gergely, Pont a Karma – A TÉT-rendszer könyve bevezető fejezete alapján. A könyv kapható a TÉT Akadémián és a nagyobb könyves hálózatokban, valamint az oldalon felsorolt helyeken.
Egész életre szóló tudásra vágysz önmagadról és a világról?
Másoknak is segítenél az útjukon? Tanulj rendszert!
A TÉT® önismeret valódi útravalót, élethosszig használható iránytűt ad a kezedbe emberként és segítő szakemberként egyaránt.
Fordítsd önmagad és szeretteid javára!
Tanuld meg a 4 napos ÉT® I. tréningen!
Legyél Te is TÉT® tanácsadó!
Végezd el egy éves Alapképzésünket vagy 2+1 éves teljes Transzperszonális Életút- és Életvezetési tanácsadó képzést!